Orbán Viktor és csipet-csapatának szabadságharca mára nem hogy véget ért, csúfos bukás lett belőle, ráadásul úgy, hogy még csak hősöket sem tud felmutatni az „akarnok-dilettantizmus” közgazdasági modell kifejlesztője. Hősök nincsenek, ám áldozatok igen, őket úgy hívják, a Magyar Nép.

 
A rosszul értelmezett magyar virtus mára szánalmas és üres szlogenné vált, és a saját tévedhetetlenségét önnön magának is hazudó, egykor egész Európa által nagy kvalitású politikusnak vélt dr. Orbán, - és környezete - Peter Sellers 1959-es filmjét, az Ordító egeret juttatja eszembe.
 
Európa jelentős része mára szembefordult kis országunkkal, és nagyon úgy tűnik, hogy mint egykor az általános iskolában a kisdiákot, a sarokba állít minket az IMF és maga az Unió is, ezzel talán megkaphatjuk a kettes alát. A lassan minden realitásérzékét elvesztő szabadságharcos, fehér zászlós követeket meneszt a nagytestvérhez, és mindent megígér majd, csak adjanak baráti jobbot.
 
Na azt sajnos már lekéstük. Mármint a barátit. Mert jobb kezet ugyan adnak, de abban nem lesz sok köszönet. Pár hónapja ez még valóban baráti jobb lehetett volna, mára azonban a dilettantizmus olyan helyzetbe hozta országunkat, hogy minden bizalmat elveszítettünk. Ezt a bizalmat pedig vissza kell szerezni, és a bizalomnak ára van, mégpedig igen súlyos ára.
 
Orbán Viktor súlytalanná vált, és mint ilyen, már nem képviselheti megfelelően országunkat a nemzetközi porondon, így attól tartok, itthon próbálhat meg egy újabb szerepet találni magának. Ismerve hatalomhoz fűződő viszonyát, sajnos elég valószínű, hogy politikai vergődése még hónapokig, akár évekig elhúzódhat, és jelenleg az általa irányított, önálló gondolatoktól mentes nyájban egyetlen olyan ember sincs, aki bármennyit is javítani tudna az ország jelenlegi helyzetén, külföldi megítélésén, és úgy általában az egész csődtömegen.
 
Sajnos a baloldal sem igazi alternatíva, már ők is bebizonyították mire képesek, talán nem ennyire demonstratív módon, mint ezek, de az ő uralmukat sem nevezhetjük sikertörténetnek.
 
 
Hogy ennek a orwelli-orbáni rémálomnak mi lesz a vége, egyelőre megjósolhatatlan, mi egyszerű emberek csak abban bízhatunk, ahogy a magyar népmesék is véget érnek, a jó győz, a rossz elnyeri méltó büntetését. Vagy már ebben sem bizakodhatunk? Hiszen az ügyészség után mára már a bíróságok is dr. Orbán irányítása alá kerültek, ahogy ez a legmodernebb magyar demokráciában lenni szokott, így a kedves vezető maga döntheti el, ki a jó, a rossz, és a csúf.
 
M. KeleMan
 
 
Szerző: FirkÁszok  2012.01.05. 17:27 Szólj hozzá!

Címkék: orbán viktor orwell szabadságharc magyar gazdaság ordító egér

A bejegyzés trackback címe:

https://hirbehozunk.blog.hu/api/trackback/id/tr43522361

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása