Adott egy hajó, és adott egy jéghegy. Ha a kettő találkozik, akkor kész a katasztrófa, de az is lehet, hogy elsiklanak egymás mellett, ami még nem jelenti azt, hogy a hajó eléri célját, és kiköthet, mert újabb jéghegyek jelenhetnek meg, már ha a hajó nem a nyugodtabb déli vizek felé veszi az irányt. Ez a kapitányon múlik.

A XXI. századi magyar Titanic jelenleg nagyon rossz irányba úszik, és a jelek szerint a személyzet között egyetlen jóérzésű ember sincs, aki figyelmeztetné az utasokat, hogy a kapitány elveszítette minden józan ítélőképességét, és a saját, vízi rodeóval kapcsolatos ambícióit valósítja meg, melynek mindent és mindenkit alárendel.
 
Az utasokat ráadásul a szép álmok megvalósulásának ígéretével csalták fel a fedélzetre, mondván, a kapitánynál jobban senki sem tudja a hajót vezetni. Sajnos ezt mára már el is hiszi magáról, minden körülményt, és figyelmeztető jelet figyelmen kívül hagyva. Félelemre úgy gondolja nincs oka, hiszen amíg az utasokra csak néhány gumicsónak jut egy esetleges katasztrófa esetére, addig neki ott áll a helikoptere a menekülésre, ha az előző kapitány hibájából - ahogy ezt másfél év után is szokta mondogatni - mégis neki mennének a jéghegynek. A tragédia szinte borítékolható, de ez most egy olyan játék, ahol azért lesz néhány olyan szereplő is, aki bármi is történne, nem veszíthet. Ők azok, akik a helikopterrel menekülhetnek a süllyedő hajóról. A folytatás azonban számukra sem lesz happy end.  
 
Ez sajnos nem egy kaland, vagy katasztrófafilm forgatókönyve, ez a magyar valóságshow. Még kamerák sem kellenek ahhoz, hogy mindenki átélje, elég, ha abban az országban él, amit januártól Magyar Köztársaság helyett úgy hívnak majd hivatalosan, hogy Magyarország.
 
A név, Magyarország, sok szereplő számára egyszerű névváltoztatás, amin nem is nagyon kell eltöprengeni, hiszen csupán a köztársaság került ki belőle, és különben is, eddig is így hívták, még ha nem is hivatalosan. Csakhogy a Köztársaság, a köz társasága volt. A Magyarország elnevezés már nem utal arra, hogy a köz országa, sőt lehet akár alkotmányos monarchia is, és ha királyok már nem is térnek vissza uralkodni, ám egy prezidenciális rendszernek egyre nagyobb a realitása. Ahol egy a zászló, egy az ország, és egyetlenegy a kapitány.
 
A kapitány saját bevallása szerint egy olyan hajót vezet, amelyen csak másfél éve épül a demokrácia, amióta ő irányítja a hajót. A most még csendesen szemlélődő utas viszont egyet lát, az építési terület jól körbe lett kerítve. Arra azonban nagyon vigyáznak, hogy az építési törmeléket nagyon gyorsan eltakarítsák, hogy ne zavarja a demokrácia továbbépítését.
 
 A hajó siklik, a hangszórók tovább ontják a propagandát a független jólétről, a pálmafákról, és a Kánaánról, mely felé elindult a gőzös, miközben a kapitány a kormányossal nagy egyetértésben már csak ide-oda rángatja a kormányt, hogy elkerülje az egyre nagyobb, és egyre sűrűbben a hajó útjába kerülő jéghegyeket. Mert, ahogy a mondás is tartja: „Navigare necesse est, …..vivere non est necesse” (Hajózni muszáj…..élni nem)
 
 
M. KeleMan
Szerző: FirkÁszok  2011.12.28. 11:58 205 komment · 3 trackback

Címkék: demokrácia orbán viktor diktatúra autokrácia politikai kalandor

A bejegyzés trackback címe:

https://hirbehozunk.blog.hu/api/trackback/id/tr123501620

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Vonyít a falka 2011.12.28. 22:52:06

Minden keresztény, vagy legalábbis tisztességes ember most Karácsony szent ünnepére, a szeretet ünnepére készül. Félreteszi a haragot, a gyűlöletet, a harcoló felek fegyverszünetet vagy békét kötnek, pihennek a kardok és csatabárdok.  A tisztesség...

Trackback: Karácsony a várban 2011.12.28. 22:03:57

Nem tudok teljesen karácsonyi hangulatba kerülni, ezért írok. Tegnap írta valaki, hogy "elszomorito figyelni, amint az ostromlott var lakoi, a vedoket tekintik ellenfelnek, es meg szelesebbre kivanjak tarni a kapukat az ostromlok elott." A ...

Trackback: Ígéretek földje: mi vált valóra a Fidesz választási ígéreteiből? 2011.12.28. 19:58:25

Az alábbiakban összeszedjük a Fidesz azon ígéreteit, amelyeket kormányra kerülésük előtt tettek, 2009 telén illetve 2010 tavaszán. Az, hogy ebből mi valósult meg, mi nem valósult meg, esetleg hogyan lett a körből kocka most egy kicsit átláthatjuk....

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mylady 2011.12.28. 22:18:41

@messi-asz: kösz-kösz
sajnos nagyon úgy tűnik, hogy teljesen feleslegesen jártatom a billentyűzetet :) nagyon komoly ellenérveket kapok

J.László 2011.12.28. 22:18:55

@Mylady:
Nem veszitek észre, hogy folyton magatokról beszéltek. Komolyan: ezekkel a sületlen faszságokkal ne fárasszuk már egymást OK?

Lucky Larry Silverstein 2011.12.28. 22:19:59

@Megfigyelo: Ámerikában azt is eladták az egyszeri választónak, hogy az a demokrácia ára, hogy bármikor átkutathatják az autóját, lakását, lehallgathatják /mindezt bírói engedély nélkül/, ha a kormány terrorizmusra hivatkozik. Ritka birka társaság.

messi-asz 2011.12.28. 22:20:37

@Mylady: sose kesereggy el... ne csüggegy!

minden karakterben egyetértek veled... és vannak még normális emberek rajtunk kívül is... igaz most jól elbújtak, de vannak...

Lucky Larry Silverstein 2011.12.28. 22:21:10

@J.László: Tévedsz, az USA üzent hadat Németországnak, de tényleg nem lényeges.

Megfigyelo 2011.12.28. 22:22:32

@Red shield representative: Tévedés, a kormány sem Amerikában, sem nálunk nem nyomtathat pénzt. Amerikában a FED bocsájthat ki pénzt (ami valóban magántulajdonban van -- azt hiszem a rendszerben résztvevő bankok tulajdonában) nálunk az MNB, aminek ugyan egyetlen részvényese a Magyar Állam, de a kormánytól független. (Mint ahhogy az EU-ban mionden jegybank független!)

Lucky Larry Silverstein 2011.12.28. 22:23:35

@Doubledecker: Nem akarlak megsérteni, de nehogy már az egyszeri paraszt vagy az egyszeri csepürágó mondja meg, hogy van-e stratégia vagy nincs. A politika a kevesek játéka a demokráciákban is.

J.László 2011.12.28. 22:24:37

@Red shield representative:
Adolf Hitler személyes döntése volt a német hadüzenet (1941. december 10-én, ha jól tudom). Ő maga jelentette be egy híres beszédében, melyet a Reichstag előtt tartott. Roosevelt dolgát megkönnyítette, mert nehezen tudta volna megszavaztatni a háborút Németországgal, miután Japán támadta meg. De utána nézhetsz. Bármilyen tankönyvben benne van.

Mylady 2011.12.28. 22:25:32

@J.László: Csak egyetlen konkrét cáfolatot, légyszíves!

Segítek:
Elvette a magánnyugdíjpénztári megtakarítást? Igen.
Vetett ki visszamenőlegesen adót? Igen.
Kötelező erővel belenyúlt a bankok és a magánszemélyek közötti magánjogi szerződésekbe? Igen.
Leépítette az alkotmánybíróság hatáskörét? Igen.
Saját embereit ültette oda? Igen.
Támadja a független jegybank elnökét? Igen.
Soroljam még? Bíróság, ügyészség, parlament... á, hagyjuk.

Emellett már igazán semmiség, hogy csődbe viszi az országot.

Megfigyelo 2011.12.28. 22:26:09

@Red shield representative: Hát ez valóban komoly és sajnálatos eltérés az amerikai hagyományoktól, de a 9.11 után valószínűleg elkerülhetetlen volt...

Nem vagyok fideszes 2011.12.28. 22:26:26

Jól emlékszem, hogy J.F.K. akarta megpiszkálni a FED dollárkibocsátási jogát, vagy valami hasonló, amiért sokan, nagyon berágtak rá?

Lucky Larry Silverstein 2011.12.28. 22:29:35

@Megfigyelo: Mitől független?

Magánbank nyomtat nemzeti fizetőeszközt? Van ennek értelme? A fedezet az állampolgárok munkaképessége, de nem a demokratikusan választott kormány uralja a pénzrendszert(mert a dollár mögött rég nincs nemesfémfedezet), hanem egy magánklikk, aki ezt bérbe adja a kormánynak? Van ennek értelme?

A FED rendszere a modern rabszolgaság alaptípusa.

Lucky Larry Silverstein 2011.12.28. 22:31:46

@J.László: Elnézésedet kell kérjem, teljesen igazad van a a hadüzenettel kapcsolatban.

Mérges 1234 2011.12.28. 22:33:57

@Red shield representative:

Rendben te látsz következetességet, valami konkrét irányt a Matolcsyzmusban?????

Lehet van strtégia, csak egyelőre nem tűnik győztes stratégiának.

Akkor azt mondod várjunk, a végén majd jóra jön ki a dolog????

Viszont, mi van az ÁFA emeléssel, a járulékemeléssel, a Gázolaj jövedéki adójának emelésével????

Lehet különben tényleg van valami a Viktor fejében, csak a Matolcsyzmus elgáncsolja a nagy tervet.

Nagyon szar a helyzet ez az igazság. Az okokon lehet vitatkozni, de a tény sajnos igen csúfos.

Amúgy meg láthatod, hogy a Viktor az egész világgal háborúban áll, ez sem tűnik nagyon célravezetőnek....

Lucky Larry Silverstein 2011.12.28. 22:34:01

@Megfigyelo: A kormány szerint elkerülhetetlen volt. Ahogy az első VHba lépés is a Lusitania elsüllyesztésekor, vagy a Vietnamiba lépés a tonkin-i incidens után(mind2-t az USA szervezte).

Lucky Larry Silverstein 2011.12.28. 22:35:20

@Lófasz Hadnagy: Ő is és még Andrew Jackson, Lincoln, Garfield így kapásból. Ebből Jackson sikerrel járt, a másik 3mat megölték.

Lucky Larry Silverstein 2011.12.28. 22:37:53

@Doubledecker: Akkor azt mondod várjunk, a végén majd jóra jön ki a dolog????

Én mindenképp e mellett vagyok egyszerü választópolgárként, aki nem lát jobb alternatívát a 'matolcsyzmusnál', sem a regnáló kormánynál.

szkr80 2011.12.28. 22:39:08

@Mylady: Teljesen logikus igy lesz a koztarsasagbol kiralysag. A sok agymosott meg az alatvalo,vegul is Eszak-Koreaban is mukodik sz uj demokracia nem? Mar ahadsereg is ehezik de legalabb nem hazaarulok mert jol kakaskodnak a gonosz kulfoldiekkel.

Megfigyelo 2011.12.28. 22:40:42

Au USA Japánnak üzent hadat 1941. december 8én, míg 11-én Németország és Olaszország az USA-nak:

de.wikipedia.org/wiki/Eintritt_der_Vereinigten_Staaten_in_den_Zweiten_Weltkrieg

"Der Eintritt der Vereinigten Staaten in den Zweiten Weltkrieg erfolgte am 8. Dezember 1941 mit der Kriegserklärung an das Kaiserreich Japan nach dem Angriff auf Pearl Harbor am Tag zuvor. Wenige Tage später, am 11. Dezember, erfolgte die Kriegserklärung Deutschlands und Italiens an die Vereinigten Staaten, die am gleichen Tag beantwortet wurde."

Lucky Larry Silverstein 2011.12.28. 22:42:57

@Megfigyelo: Igen, írtam Lászlónak, hogy ő emlékszik jól,én meg elb*sztam...:)

Megfigyelo 2011.12.28. 22:44:40

@Red shield representative: Lehet, hogy nincs értelme, de az egész világon így működik a "fiat money" rendszere. Ugyanis, ha a kormányok nyomnák a pénzt, nem lenne semmi, ami visszatartaná őket attól, hogy túlköltekezzenek, és inflációt okozzanak.

Megfigyelo 2011.12.28. 22:50:21

@Red shield representative: Nekem sem volt a szívem csücske a Bush kormány, de nem hiszem, hogy akár a 9.11-et, akár a Lusitania elsüllyesztését az amerikai kormány szervezte volna. (A tonkini incidens már kevésbé tiszta. Ott legalábbis felnagyították a történteket...)

J.László 2011.12.28. 22:50:56

@Red shield representative:
Jaj nekem, ezért ne kérj elnézést.

Lucky Larry Silverstein 2011.12.28. 22:52:43

@Megfigyelo: Hát mindent meg lehet magyarázni. Azt már kevésbé, hogy 1865(polgárháború vége)-1913(FED alapítás) alig volt pénzromlás, ma meg 100 dollárt ér 2 azaz kettő 1913mas dollár...

Közben bejött a jövedelemadó, ami előtte nem volt(duplán, mert a 40es évek előtt a nők a háztartásban dolgoztak).

Azt gondolom, hogy a mai pénzrendszer a leginkább a legnagyobb bankok érdekeit szolgálja, nem kell egyenként házalni az embereknél hogy ugyan vegyetek már fel hitelt, elég a kormányokat meggyőzni erről, és kész van amit ASSET-nek szoktak mondani.

A megoldás a központi bankok államosítása.

Mérges 1234 2011.12.28. 22:53:49

@Red shield representative:

Hát én azért jobbat el tudnék képzelni. Felőlem aztán maradhat a Fidesz csak jó lenne, ha kicsit rendezetebb lenne a gazdaságpolitika.

Leginkább ez kellene, na meg az arcból kellene kicsit visszavenni.

DE mindegy is, mert mindennek az alapja a gazdaság lenne, azt meg kcisit szétszabotálták.

Ezt kár tagadni, hsizen napról napra probálják kerülgetni a dsaját maguk által állított akadályokat.

A 2/3 kitűnő eszköz lenne az ország rendbetételére, de sajnos nem pont erre, vagy nem csak erre használják.

Van baj bőven, azzal nyernénk a legtöbbet, ha végre egy rendes konszolidált irányba mennénk. Azt hsizem azonban a jelenlegi kormény erre nem annyira alkalmas. Kelene némi személyi változás.

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2011.12.28. 22:54:47

Hogy üti a guta ezeket a cucclibákat...
Csak túl lassan. :-)

Lucky Larry Silverstein 2011.12.28. 22:59:23

@Megfigyelo: Nem tudom milyen kör szervezte, nem hiszem hogy a kormánnyal lehetne azonosítani(biztos hogy onnan is voltak emberek), de a 9/11 hivatalos sztorija is ezer sebből vérzik.

Sok egyéb mellett engem a részvényeladások(a tőzsdei forgalom a 9/11 előtti hétre visszakereshető) és a put opciók győztek meg teljesen, hogy valakik biztosan előre tudták a 'terrortámadást'. Ezt persze nem vizsgálta ki a kongresszusi vizsgálóbizottság.

kela-bá 2011.12.28. 23:04:05

@malagyec: @Megfigyelo: @Red shield representative: @szkr80: @Mylady: @J.László: @Martian:
Izgalmas a téma ! Ehhez kapunk érdekes háttér információt a :
www.vntv.hu/2013 májusára bedőlhet az Euro ? ( Riport jóval hazánk leértékelése előtt hangzott el)
Jó éjt mindenkinek!

potyus 2011.12.28. 23:04:38

@J.László: Éhen is fogsz halni, te szerencsétlen.
Vedd már észre, hogy egy parnoiás marhának lett áldozata az ország.
Osztán mond csak te mennyi adót fizetsz? hogy ekkora a pofád?
Én sokat (sajnos) mert bárki is van kormányon, nem jó helyre költik a pénzemet.
Most például a kedvenc kormányod, majd 100 milliárdot fog eltapsolni focira. Ebből a pénzből itthon lehetne tartani 2000 orvost.
Te is lehetsz beteg, osztán, ha nem kapsz majd rendes és korrekt orvosi ellátást, bizonyára helyeselni fogod, mert jól döntött az agyon támadott kormányod.

J.László 2011.12.28. 23:05:32

@potyus:
Jó nagy tahó vagy te, kedves potyus barátunk.

J.László 2011.12.28. 23:06:34

@kela-bá:
Hát igen, egyszer még hálásak leszünk Gyurcsány Ferencnek, hogy nem lett eurónk 2007-ben.

villamos alóli kacaj 2011.12.28. 23:08:53

"..Az utasokat ráadásul a szép álmok megvalósulásának ígéretével csalták fel a fedélzetre,..." Cipolla!

J.László 2011.12.28. 23:11:44

@Red shield representative:
"Megoldás a központi bankok államosítása". Pontosan erről van szó az én szerény véleményem szerint is. Vicc, hogy egy ország nem rendelkezik a saját pénze felett. Kamat fejében használhatja a saját pénzét. Kabaré. Ezt az USA találta ki 1913-ban. Talán még Kennedy-t is ezért lövették le. Ki akarta rúgni a FED-et.

Martian (törölt) 2011.12.28. 23:11:54

@Megfigyelo: "Ha a nemzetközi pénzügyi rendszer elsűllyed, akkor mindannyian elsűllyedünk..."

El nem süllyed, de a működési feltételeket alaposan újra kell gondolni.

Martian (törölt) 2011.12.28. 23:18:13

@Megfigyelo: "Ugyanis, ha a kormányok nyomnák a pénzt, nem lenne semmi, ami visszatartaná őket attól, hogy túlköltekezzenek, és inflációt okozzanak."

Most meg a felelőtlen hitelfelvételtől nem tartja őket vissza semmi, amelynek kamatait a népen vasalják be.
(és milyen érdekes, hogy az a kamatos pénzszivattyú meg nem okoz deflációt.)

Tehát félreugrottunk az autó elől, egyenest a villamos alá.

Kalmár 2011.12.28. 23:18:29

@Lófasz Hadnagy: Ron Paul szentkoronaradio.com/kulfold/2011_12_10_ron-paul-az-igaz-elnokjelolt
nemrég törvényjavasatot nyújtott be a megszüntetéséért. Egy időben meg is szüntették, mert elképesztő károkat okozott. Andrew Jacksonnak sikerült megszüntetnie és le is bontották az USA adósságát teljesen!! Persze, hogy le akarták lőni. A sírján ma is rajta van: "Megöltem a bankot" Most újra van és újra kifosztja a világot. Ez a célja minden országban. A válalkozások élénkítése mese.
Sajnos olyan mértéktelen a profit éhségük, hogy gátlástalanul tönkretesznek milliókat vagy egész országokat.
Nem is kérdéses számomra a két világháború oka. Annak idején JP Morgan és Rockefeller szülte újra a világra a Kuhn, Loeb, & Co bábáskodása közepette.( Ők pénzelték a Japánokat az Oroszok ellen akiket Rotschildék támogattak.) Mindenki keresett. Most Ben Shalom és Donald Khon az elnökök. Persze ez nem jelent semmit. Készül a 3. világháború. Azt hiszem jobb lenne a világ magán bankok nélkül.

Dig, Lazarus! 2011.12.28. 23:18:56

Ennyire félreérteni a jéghegy meghódítását ... pedig csak több fejjel kéne gondolkodni ... végre itt a nagy hegy, amit nem kell megmászni – rögtön a csúcsot lehet támadni.

Páran persze lecsúszunk róla. Ez nem az a hely, ahol a nőket, gyerekeket (noch dazu magatehetetleneket) mentik először. Élete a tét ...

Lucky Larry Silverstein 2011.12.28. 23:19:42

@J.László: Időlegesen már 1913 előtt is megvetette a lábát a központi bankrendszer az amerikai kontinensen, aztán időről időre kiüzték(Jacksonnak és Lincolnnak is sikerült). A Rotschildok találmánya az üzleti modell, és a Bank of England hatalma volt a függetlenségi háború egyik legfontosabb oka is(a képviselet nélküli adózás a másik).

A kommunista kiáltványnak is alaptétele a központi bank.

Lucky Larry Silverstein 2011.12.28. 23:23:44

@Kalmár: A kereskedelmi bankoknak igenis helye van a gazdaságban és a gazdaságélénkítésben. Nem a hitel a ludas, hanem a mai hitelrendszer hibás. A pénzt a kormányoknak kell kibocsátaniuk, mert fölöttük van választói kontroll, a mai central bankok felett pedig nincs.

J.László 2011.12.28. 23:25:13

@Red shield representative:
Mi úgy tanultuk, hogy a bostoni teadélután miatt volt a függetlenségi háború. Persze ez a vicc helye. De így ezt nem tudtam, hogy a Bank of England így sanyargatta a jónépet. Csak nem Lincoln-t is azért lőtték le, mert kihúzta a szőnyeget a Rotschild família alól? Ilyen magánbankos pénzkibocsátás tehát már 1913 előtt is volt? Ezt sem tudtam.

Kalmár 2011.12.28. 23:30:24

@Red shield representative: Na akkor ebben nem értünk egyet. A kereskedelmi bank létezésének sincs alapja. MIndig bele akar avatkozni az állami ügyekbe. Finanszírozni akar beruházásokat, magán befektetéseket, háborúkat. Ennek érdekében teleülteti az embereivel a politikát. Érdemes utánna járni hány kormányban dolgozik egykori IMF-es. Megdöbbennél. Ha egyszer megváltoznak és nem akarnak majd korlátlan profitot, hanem megelégednek egy tisztes haszonnal(...??!!)akkor lesz helyük.
Na de ezt te sem gondolod komolyan. Kutyából nem lesz szalonna.

J.László 2011.12.28. 23:31:19

@Red shield representative:
Erről van szó. Vitáztam itt erről mindenkivel, de így nem tudtam összerakni. Erről van szó.

Lucky Larry Silverstein 2011.12.28. 23:32:26

@J.László: És amiről szintén nem sokat hallottál...

A Romanov família(a cári család) is megakadályozta a központi banki koncepció Oroszországra való kiterjesztését...aztán jött a pétervári puccs.

Martian (törölt) 2011.12.28. 23:32:29

@Mylady: "A magánnyugdíjpénztárakban lévő megtakarításokat elvette (jogszabály mondja ki, hogy magántulajdon!)"

Jogilag lehet magántulajdonnak nevezni (bármit lehet, amire jogszabályt alkotnak)... de valójában az állami nyugdíjalapok részleges kisíbolása privát pénzkezelő cégek rendelkezésébe.
Aki ezt kitalálta és jóváhagyta (anno Viktorék sem tiltakoztak), annak rács mögött lenne a helye!

Sohse volt ilyen jau 2011.12.28. 23:33:47

@Doubledecker: Hát igen. Én is sok mindent meg tudnék bocsátani orbánnak, hogy legázolta a demokratikus intézményrendszert, ellopta a manyupokat, a médiatörvényt, alkotmánybíróság megregulázását stb. ezek benne vannak a pakliban egy kétharmados győztes sokmindent megtehet. De azt, hogy leálltak a beruházások, ma egy kutyaól nem épül Magyarországon, a külföldi befektetők nagy ívben elkerülik az országot, az euro 310 Ft, a tőzsde összeomlott, azt nem tudom megbocsátani, mert ha így megy tovább, akkor hamarosan lehúzhatjuk a rolót, jön a csőd. És mindez miért? Mert a Matolcsy elhitette vele, hogy majd beindulnak a magyar vállalkozások, elárasztják a világpiacot a magyar termékek !?! stb. Egy olyan országban ahol a Rubik kocka óta nem találtak fel semmit! Ez hiú remény volt, de Viktor bevette. Ebbe fogunk beledögleni.

Martian (törölt) 2011.12.28. 23:36:55

@Sohse volt ilyen jau: "Mert a Matolcsy elhitette vele, hogy majd beindulnak a magyar vállalkozások, elárasztják a világpiacot a magyar termékek!?"

No de válság idején, amikor eleve csökken a (nemzetközi) kereslet..?

Lucky Larry Silverstein 2011.12.28. 23:38:38

@J.László: Sehogy. A német annál jobban.

Nem olyan népszerü, mint a ValóVilág, annál érdekesebb: www.youtube.com/watch?v=-gKarmHIPF8

Érdemes végignézni az 5 részt, valahol fenn van magyar felirattal, lehet hogy magyarul is.

Aha itt van felirattal: www.youtube.com/watch?v=1JE-IPKzUtY

J.László 2011.12.28. 23:40:03

@Red shield representative:
Ne. Nincs ezekről valami irodalom? Magyarul, németül. Az persze világos, hogy valami nagy dolog lehetett a rovásukon, ha még az egész családot is kicsinálták írmagostul. Meg hogy az egészet az USA-ból pénzelték (a Kerenszkij ügyet, mert a Lenint meg a németek fizették - szegény oroszok, nagyon rák*rtak). Nincs erről valami elérhető irodalom?

J.László 2011.12.28. 23:41:53

@Red shield representative:
OK, már látom. Köszönöm. Ha nem lesz olyan, mint a VV5, reklamálni fogok.

Lucky Larry Silverstein 2011.12.28. 23:46:22

@J.László: Ööö....nem akarok én lenni az este első 'antiszemitája', de sem németek, sem amerikaiak nem pénzeltek orosz forradalmárokat. Zsidók pénzeltek zsidókat.

Kalmár 2011.12.28. 23:55:22

@Sohse volt ilyen jau: "ma egy kutyaól nem épül Magyarországon"

- Audi, Németország, autógyártás
- ESAB, Svédország, SSC
- Givaudan, Svájc, táplálék kiegészítők gyártása
- GM, autógyártás
- Grundfos, Dánia, pénzügyi szolgáltató központ
- Henkel, Németország, vegyipar, gyártás
- Samyang, Dél-Korea, elektronikai ipar, gyártás
- SMR, India, autógyártás
- Mylan/Gerard Laboratories (US), gyógyszergyártás
Nyíregyháza LEGO most kezdődik, Kecskemét Mercedes, Miskolc Bosch, stbstb

Nem azért kell beindítani a magyar
KKV-t, hogy a világpiacot elárasszuk. Ezt persze nem mondta. Marhaság. Persze ha ilyen sületleséget adtok a szájába, azzal könnyen lehet vitázni...olcsó módszer.
A belső fogyasztást és a foglalkoztás javulását várják ettől. Ők foglalkoztatják a munkerőpiac 70%-át. Eddig a támogatás 5%-a jutott nekik, most változik végre. Erre szolgál a príma új adórendszer, a munka törvénykönyv módosítása, a végtörlesztés stb.
Tehermentesíteni kell a gyerket válalni tudó, dolgozó réteget. Ők húzhatják ki a szekeret a kátyúból. Eddig csak a kocsis kapott zabot...meg persze az utasok.

J.László 2011.12.28. 23:56:20

@Red shield representative:
Hát, igen. Ahol pénz forog, ott ezen nincs mit csodálkozni.

komplikato 2011.12.28. 23:58:59

@Red shield representative: Még jó, hogy nálunk nincsenek ilyen törvények, mi? Majd csak januártól ...

J.László 2011.12.29. 00:03:32

@Sohse volt ilyen jau:
Aki nyugdíjalapot privatizál, azt fel kell akasztani. Pont. Magyarországot nem a külföldi befektetők, hanem a magyar emberek fogják felemelni. Mindig csodálkozással tölt el, amikor egy ilyen egyszerű dolgot nem értenek meg emberek. Különben a munkahelyek 10-20%-át adják a multik. A zömét magyar kis- és középvállalkozások biztosítják. Nem csak Magyarországon, máshol is. Magyarországon 20 évig kinyalták a külföldi tőkebefektetők seggét. Elnézést a kifejezésért. Ennek igenis véget kell vetni.

komplikato 2011.12.29. 00:04:58

@Kalmár: Kéne melé lista azokról akik most bontanak sátrat vagy már itt sincsenek, az elmúlt 6-12 hónapból. Elcoteq, Nokia és társaik ...

komplikato 2011.12.29. 00:06:48

@J.László: Persze ha elmegyünk valami fejletlen, lepukkant országba, teszem azt Anglia, és ott céget alapítasz, akkor nem kapsz semmi adókedvezményt pár évre, ugye? Ez itteni rút találmány csupán?

Lucky Larry Silverstein 2011.12.29. 00:13:05

@Kompli: Nem erről van szó hanem az arányokról. El kell tolni az arányokat. Szvsz a bankok sem ördögtől valók, de a mostani túlhatalmuk mindenkinek rossz, aki nem bank..:)

J.László 2011.12.29. 00:14:09

@Kompli:
Ez a másik, ami érthetetlen. Folyton másokra hivatkoztok. Attól, hogy Nagy-Britannia hülye, attól nekünk nem kell annak lennünk. Ajánlom Neked Tony Judt Európa története a második világháború után című művét. A szerző brit. Többek között leírja azt az ámokfutást, amit a Thatcher kormány rendezett. Le kell építeni az állami szerepvállalást. Eladtak mindent. Utána ugyanott volt az állami szerepvállalás, mint előtte, és a kétszeresére nőtt a brit államadósság. Zseniális. 1990 óta pontosan ugyanezt előadtuk mi is. Magyarország járja szépen a maga útját, ahogy teszi ezt mindenki, és akkor nem lesz semmi probléma.

Lucky Larry Silverstein 2011.12.29. 00:17:30

@J.László: Magyarország járja szépen a maga útját, ahogy teszi ezt mindenki, és akkor nem lesz semmi probléma.

- bár ilyen egyszerü lenne. Mindenesetre ha nem is mindenért, ezért a tökösségért kijár egy süvegelés a kormánynak.

Sohse volt ilyen jau 2011.12.29. 00:35:42

@Kalmár: Te elég érdekes dolgokat írsz. Márhogy végre változott a helyzet és a kormányzat a magyar vállalkozásokat támogatja. Erre fel idemásolsz egy listát, ahol csupa-csupa multinacionális vállalat szerepel. Azok pedig, jobb ha tőlem tudod, mind olyan beruházások amit már évekkel korábban (explicite a Gyurcsány korszakban) határoztak el és most valósítanak meg. A gond az, hogy most nincsenek olyan bejelentések óriás beruházásokról amit most határoznának el és majd egy-két éve múlva perfektuálnak.
A magyar vállalkozások támogatását értem csak azt nem tudom mi végre, mi lesz ennek az eredménye. Mit fognak gyártani ezek a cégek és hol fogják a termékeiket eladni? Mert ahogy egy külföldi fórumban egy német kommentelő megjegyzte, amíg a letscho meg a kesselgulasch lesz a magy high-tech termék addig igen nehéz lesz...

Kalmár 2011.12.29. 00:52:11

Az egyik nem zárja ki a másikat. A Széchenyi kártya birtokosait mégsem sorolhatom...Egyéblént a lista válasz volt egy konkrét állításra. Most a bankokkal pont abban állapodtak meg a végtörlesztések kapcsán, hogy a KKV-t segítik ők is. A Lego és a Bosch most döntött.(csak a pontosság kedvéért)
Egyre fontosabb a hazai kereskedelmi láncok szerepe. Ők nagy százalékban árulnak hazai termékeket, de a multik is kezdik észrevenni, hogy erre van igény. A multi adó is ebben segít. Töredéket fizetnek a hazai láncok. Nem csak a CBA (mielőtt kezdené valaki a Lázározást)A Coop, Reál, Arzenál szintén. Egyébként beszállítanak a betelepült nagyokhoz, éttermet üzemeltetnek, szoláriumot stb. Szolgáltatnak. Ha kicsit több pénze lesz a középrétegnek és nem fognak frászt kapni a chf hiteltől, akkor újra fogyasztani kezdenek. Ez beindítja a körforgást ami 2005-6 ban zuhanni kezdett. Plusz a gyerekkedvezmények miatt ők szülnek gyereket, nem azok akik a gyerekből élnének. Nem könnyű pálya de az egyetlen járható út szerintem. Most, ahogy már írtam párszor a lovakat kell abrakolni, nem az utasokat. Főleg nem a kocsist, akit eddig tömtek.

töreki 2011.12.29. 06:43:07

Ez a hajó már nagyon régóta rossz irányba megy! Az utolsó dátum az 1945 amikor végleg elferdült az irány, azóta semmilyen korrekció se történt! Úgy néz ki, hogy lehegesztették a kormány kereket amit már csak drasztikus beavatkozással lehet jobbra tekerni azaz ezt a teljes személyzet cserével lehet csak végre hajtani! Az mszmp utód pártjait mszp-szdsz-lmp-mdf-fidesz-kdnp törölni kell az élők sorából! Ez az egyetlen megoldás, hogy elkerüljük a katasztrófát!

Di622 · http://www.microglobe.co.uk/nissin-di622-digital-flash-for-canon-eos-ttl-ii-camera-p-5535.html 2011.12.29. 07:22:16

@J.László:
Ööööö akkor ezek szerint elítéled azt is ami Chilében történt a jó öreg Pinochet alatt?
Ha jól emlékszem akkor a marxista Allende elnököt megpuccsolták pityóék.
Bónuszként párezer embert szépen el is tüntettek aki másként gondolkodott vagy akiről úgy gondolták hogy másként gondolkodik.
Utána pedig szépen behívta ezeket az általad említett Neo Libsi urakat hogy reformálják meg a Chilei gazdaságot.

Tudod az a vicces ezidáig a fideszes körökben körömszakadtáig védtétek a Pinochet diktatúrát és a neo libsi közgazdaságtannal felvirágoztatott országot hoztátok végső érvként hogy tessék....

A bóvli kormány most már a lottóval is csal!! 2011.12.29. 07:50:56

Január 2-án este hatalmas forradalmi tüntetés az Operánál, az ott dőzsölő, ünneplő orbanista szarháziaknak.

MOST MUTASD MEG MAGYAR, MENNYI VÉR VAN A PUCÁDBAN!

Hidd el rólad van szó, gyere el és szólj az érdekedben!

magyar ember teli szájjal 2011.12.29. 08:28:29

"személyzet között egyetlen jóérzésű ember sincs, aki figyelmeztetné az utasokat"

Miért, az utasoknak nem egyértelmű? Még mondani is kell?

Igaz, sok barátom már győzködi magát, hogy az EU-n kívül is van élet.

Bruhahahahihihi 2011.12.29. 08:47:25

LE KELL ÖLNI A HAJÓ KAPITÁNYÁT---Megbolondult!!!!
Csak van egy szabadnapos arab terrorista aki szívesen elvégzi a munkát!

Martian (törölt) 2011.12.29. 09:05:30

@magyar ember teli szájjal: "Igaz, sok barátom már győzködi magát, hogy az EU-n kívül is van élet."

Miért, van élet az EU-n belül? :)
Vagy csak a brüsszeli gengszterszindikátus mutyizásai..?

hermetikus (törölt) 2011.12.29. 09:11:33

Sokat lehetett olvasni Orbán mentális következményekkel járó, pszichiátrián is kezelt tartós idegzavarairól. De igazából mindez az eltelt másfél évben tanúsított politikusi viselkedésének tényei által kapott igen különös hangsúlyt.

Ez az ember tényleg nem beszámítható, idegélettani értelemben is egy komplett idióta. El kéne érni valahogy az orvosi felügyelet alá helyezését, mert ez tényleg kinyírja az egész országot.

És ez nem szimpla duma, ennek már rengeteg konkrét jele is van...

csoko20 2011.12.29. 09:12:49

@Martian:
"Miért, van élet az EU-n belül? :)
Vagy csak a brüsszeli gengszterszindikátus mutyizásai..?"

Azért, ahol egy német munkanélküli jobban élhet mint egy magyar pedagógus...
Pofázhatnak itt az EU bukásáról, meg riogathatnak , hogy mindenhol válság van, de ott még a válság alatt is jobban fognak élni, mint mi válság nélkül.

Martian (törölt) 2011.12.29. 09:37:28

@csoko20: ez az EU előtt is így volt, évtizedek óta.

Ott leszünk! (törölt) 2011.12.29. 09:42:26

Amúgy meg ne reménykedjen senki. Meglehet ugyanis, hogy a "Kis ember"-t nem most írták, és nem is Orbánról, csakhogy, tetszik, nem tetszik, akkor is róla szól, ha nem pont róla írták éppen.

Tökéletesen ráillik és kész. Mit kell ezen nyámmogni. Hálisten, hogy a világ még nem hülyült meg egészen Orbánnal együtt és van egy ilyen jó kis nóta, áldva a legyen a szerző keze, bárkiről is írta eredetileg. Hülyegyerek, hámmostnemmindegy...

DR.version · http://m-12.blog.hu 2011.12.29. 09:50:00

a titanic kapitanyat bortonbe csuktak

Orbán Diktor (törölt) 2011.12.29. 09:53:42

@Kalmár: Szerinted még nem elég fényes a Viktor segge? Hova nyalod már ilyen bőszen még most év végén is, te szerencsétlen?

"Ha kicsit több pénze lesz a középrétegnek és nem fognak frászt kapni a chf hiteltől, akkor újra fogyasztani kezdenek."

Éppen most rabolta ki a vezéred és a pártod a középréteget. Lerabolták a manyup pénzeket, a magántulajdont. Milyen fogyasztásról beszélsz, te faszarcú bolsevik?

citrix 2011.12.29. 10:13:34

Übü király a megtestesült hatalmi téboly, az ostoba kapzsi önkény megtestesült jelképe, ami igaz a társadalomra is, amiben élünk.20 év vajúdás után sikerült Übü királyunkat és pártját korlátlan hatalomhoz juttatni.Meg is van az eredménye,bármit megtehet és meg is tesz.Felejthető a jog és vagyonbiztonság,a személyi szabadság,a köztársaság.Utóbbit napokkal a megszűnése előtt gondosan mindenhonnan eltörölték,még a tér nevét se tűrték el.Az aláíróbajnok smici titulusa mégis maradt,fene tudja miért.

csoko20 2011.12.29. 10:25:13

@version: Mondjuk tarkón is baszhatták volna egy evezőlapáttal...

Lucky Larry Silverstein 2011.12.29. 10:37:51

@Martian: Jó a cikk Izlandról, de sajna Izland energiából önellátó. Nálunk (és a nagy országokban) a zsarolási potenciált az energiahordozók importja nagyon megerősíti.

Martian (törölt) 2011.12.29. 10:50:37

@Red shield representative: Izland a geotermikus technológiákban természetes partnerünk lehetne, hiszen Magyarország alatt az átlagosnál vékonyabb a szilárd földkéreg (ld. meleg vizű gyógyforrások).
Ha nincs is annyi spotán gejzír nálunk, a geotermikus energiához elég jó hozzáfárásünk lehet.

2llkedő 2011.12.29. 10:55:54

@Kalmár: "Ha kicsit több pénze lesz a középrétegnek és nem fognak frászt kapni a chf hiteltől, akkor újra fogyasztani kezdenek. Ez beindítja a körforgást ami 2005-6 ban zuhanni kezdett. Plusz a gyerekkedvezmények miatt ők szülnek gyereket, nem azok akik a gyerekből élnének. Nem könnyű pálya de az egyetlen járható út szerintem. Most, ahogy már írtam párszor a lovakat kell abrakolni, nem az utasokat. Főleg nem a kocsist, akit eddig tömtek."

Ha minden ideális lenne, akkor ennek így is kellene működni, csak semmi nem ideális. A középréteg nem kap több pénzt ezáltal nem fog többet fogyasztani. A középréteg nem tudja a gyerekkedvezményt maximálisan kihasználni, meg amúgy is, nem az adózás miatt nem vállal több gyereket.
Viszont az egykulcsossal, meg a családi adózással éppen a jelenleg hatalmon lévők keresnek a legtöbbet, azaz a kocsis tömjük, méghozzá két pofára. A lovak meg éhen halnak.

Lucky Larry Silverstein 2011.12.29. 11:04:37

@Martian: Nem tudom hogy Mo. geotermikus energiája mire elég(hiszen fel sem tárták, a hasznosítára meg terv sincs), de Izlandon a feltáráshoz komoly ktg, és technológia sem kell. Ott van a höforrás a hátsó udvarban, fütés megoldott.

Lucky Larry Silverstein 2011.12.29. 11:08:43

@2llkedő: Ez egy buta demagógia. Egy sikeres ember sincs, aki szja-köteles.

Vagy te azt gondolod, hogy a jelen v. elmúlt kormánytagok milliárdos részesedésüket és százmilliós házaikat az 1 mft-os bérükből vették? Gondolkozz már.

A középréteg nem tudja a gyerekkedvezményt maximálisan kihasználni, meg amúgy is, nem az adózás miatt nem vállal több gyereket. -ösztönözve van a gyerekvállalásra, eddig nem volt. Ránk fér.

2llkedő 2011.12.29. 11:19:05

@Red shield representative:

"házaikat az 1 mft-os bérükből vették?"

Még is ők vannak igazán támogatva.

"-ösztönözve van a gyerekvállalásra, eddig nem volt."

Ha valaki ezért vállal gyereket, az inkább ne is tegye, mert ebben a szellemben fogja nevelni, feltéve, hogy neveli. Arról nem beszélve, hogy pár év múlva, ha az ország érdeke úgy kívánja, hogy megszűnjön a támogatás, akkor mit fognak csinálni? Gondolj a devizahitelezésre. Az akkor, ez pedig most tűnik jó lehetőségnek. És mi lesz, ha megváltozik a helyzet, mint a devizaárfolyammal? Akkor majd jön a szöveg, hogy senki nem figyelmeztetett erre?

2llkedő 2011.12.29. 11:45:30

@Red shield representative: "százmilliós házaikat az 1 mft-os bérükből vették?"

Akkor jogosnak tartod, hogy az 1 mFt-os bérükből ugyanúgy 16%-kal adózzanak? Jogosnak tartod, hogy ők használhassák ki maximálisan a gyerekkedvezményt? Jogosnak tartod, hogy Orbán Viktor gyereke többet ér, mint a ténylegesen minimálbérrel foglalkoztatott gyereke?

Lucky Larry Silverstein 2011.12.29. 11:49:48

@2llkedő: Sokkal jobbnak tartom mint amilyen az eddigi rendszer volt a 800.000 jórészt kamu minimálbéressel.

És 300nál már jobban jár a jómunkásember, azt meg bárki megkeresheti. Ha gyereket is vállal akkor még jobban jár.

2llkedő 2011.12.29. 11:55:22

@Red shield representative:
"Sokkal jobbnak tartom mint amilyen az eddigi rendszer volt a 800.000 jórészt kamu minimálbéressel."

Ennek nem az a módja, hogy az igazán jól keresőknek odanyomunk százezreket. Bajnaiék elkezdték a sávok kitolását. Az valóban nem volt normális dolog, hogy az átlagkereset már a legmagasabb kulccsal adózott.
Több helyen már kérdeztem, hogy az acél rugalmas? Mert ugye az egykulcsos adózás hasonló. Gondold végig.

A másodikra ismátelten írom, hogy ne az adózás miatt vállaljon valaki gyereket, hanem azért, mert szeretne. Utána kellene járni, hogy hány olyan család van, ahol több, mint három gyerek van, és minimálbérből élnek? (Nem a cigányokra gondolok. Bár ez a törvény ez kizárólagosan ellenük szól)

2llkedő 2011.12.29. 12:01:14

@Red shield representative:

Még annyit, hogy a bevezetés módja is csak arról szólt, hogy ők jobban járjanak hivatalosan, ne pedig Nokiás dobozban kapják a pénzt.

Mire is hivatkoztak korábban? Arra, hogy így a cégek jobban fognak járni, és ezáltal embereket fognak felvenni. Ezzel a bevezetéssel miért is járt jól bármelyik cég is? Nézd meg, hogy jelenleg amikor kirugnak valakit mondjuk a köztévéből, vagy kormányközeli helyről, akkor kevesebbet fizetnek-e az újonnan felvetteknek (a 16%-os adó miatt), vagy még emelnek is a fizetásükön?

Lucky Larry Silverstein 2011.12.29. 12:13:05

@2llkedő: Miért szól a tv. a cigányok ellen? Ők nem dolgozhatnak, vagy mi?

Az acél rugalmas, igen, tulajdonképpen ez a lényege az öntöttvashoz képest.

Szlovákiában pl. remekül müködik az egykulcsos, nálunk ez egyenlőre nem egykulcsos.

ők jobban járjanak hivatalosan, ne pedig Nokiás dobozban kapják a pénzt.

-ezt nem nekem, okés? Mi az hogy ők? Meg mindenki átlag fölötti fizuval. Amúgy ebből tudod mindenki adózik, míg a nokiásdobozból nem.

2llkedő 2011.12.29. 12:20:51

@Red shield representative:

"Miért szól a tv. a cigányok ellen? Ők nem dolgozhatnak, vagy mi?"

Dolgozhatnak, bár nekik sokkal nehezebb a dolguk a munkaszerzésnél, viszont ők azok jellemzően, akik segélyekért állnak sorban.

"Az acél rugalmas, igen, tulajdonképpen ez a lényege az öntöttvashoz képest."

De nem korlátlanul. A folyáshatár elérésekor már minimális erőbevitellel sokkal jobban nyúlik. Ez már maradandó alakváltozás.
Ugyanígy egy határon felül már nem igaz az, hogy aki tízszer annyit dolgozik, az keressen tízszer annyit, és adózzon tízszer annyit, ugyanis mindenkinek egy nap 24 órából, és egy éjszakából áll, ráadásul fizikai korlátok is vannak.

Viszont egy parlamenti képviselő, aki egyben polgármester is, az egyszerre képes két külön helyen egy időben két külön, teljes értékű munkát elvégezni. De mondhatok olyat is, hogy egy felső vezetőnek sokkal több lehetősége van, mint egy futószalag mellett dolgozónak, stb. A lehetóségek egy bizonyos "folyási" határtól kezdve sokkal jobban érvényesülnek.

2llkedő 2011.12.29. 12:33:04

@Red shield representative:

Az egykulcsos bevezetése úgy lett volna normálisabb, hogy a netto bért bruttósítják fel a 16%-os adóval. Ezzel semelyik munkavállaló nem járt volna rosszabbul, viszont a cégeknél ott marad bérkültség, amit vagy béremelésre használ, vagy munkahelyet teremt (tételezzük fel, hogy nem nyúlja le)

A mostani bevezetéssel viszont a sokkal jobban keresúk ügy jutottak többlet pénzhez az állami kasszából, hogy egy fűszálat se tettek, tesznek arrébb.

Dr.Betépett felhasználó 2011.12.29. 14:55:43

@potyus: ne aggódj.Valamelyik partvédő majd jól megműti....

kela-bá 2011.12.29. 15:16:23

@J.László: Kösz a reagálást ! Elérhető irodalom? Ime: GEDE TESTVÉREK BT. KÖNYV ÉS FILMKATALÓGUS. Rengeteg infó van, pld.: a Ksz.75. jelű, Egon van Winghene irása.
BUÉK.2012.

TrueY · http://qltura.blog.hu 2012.01.02. 22:18:28

Már a felvetés is sértő! A Titanic véletlenül ment neki egy jéghegynek! Ork bán viszont kész akarva nem tér ki! Kicsi olyan, mint a repülőgép anyahajó és a világító torony párbeszéde (aki nem ismerné: azonnal térjen ki, én a u.s.s. Nimitz anyahajó vagyok. Térjen ki maga, én a világító torony vagyok!)
süti beállítások módosítása