A kedves vezető visszatért Brüsszelből, és azonnal hozzákezdett a rendteremtéshez, hogy az ő szeretett népe ne elégedetlenkedjen többé. Találkozott az udvartartása néhány fiatalabb tagjával, akik ugyan mindennel elégedettek voltak eddig is, de most végre még elégedettebben mondhatják majd el generációjuknak, hogy mennyire jó is a kedves vezetőhöz tartozni, hiszen ő önkritikát gyakorolva megfeddi majd a gonosz minisztert, és államtitkárt, és folytatja a Kánaánba vezető út építését.
Megvalósulni látszik az a forgatókönyv amiről a Hírbehozunk a múlt heti diáktüntetések kapcsán már írt, mégpedig, hogy a keretszámok drasztikus csökkentése, majd annak visszavonása mindössze egy PR húzás, mely az önkritikus vezető képét nyomja a társadalom arcába.
Orbán dramaturgiája váratlan fordulattal felmosta a padlót hű cselédeivel, és aki eddig a diákok torkán a tandíjat akarta legyömöszölni, most mind arról beszél, hogy meg kell hallgatni a diákságot, és különben is a keretszámok, azok nem is keretszámok voltak, hiszen még nem született döntés. Hogy ez az egész jó volt-e PR fogásnak, még a jövő zenéje, egyet azonban egyértelművé tett. Orbán Viktor az érdekeinek megfelelően, bárkin hajlandó átgázolni, bárkit sárba tipor, függetlenül attól, hogy a társadalom egy csoportjáról, vagy éppen hű embereiről van szó.
A hatalmi arrogancia ezer arcát megmutató politikus, most éppen azzal próbál javítani megítélésén, hogy a diákságot igyekszik hülyének nézni, akár olyan áron is, hogy esetleg hoz néhány vezéráldozatot. Mert ugye, Hoffmann Rózsa esetleges eltávolításával úgy vélheti, a diákok által megfogalmazott egyik jelentős követelés beteljesül. A keretszámok visszavonása pedig azt mutathatja, hogy egy kompromisszumokra képes, az önkritikát is bevállaló vezérrel van dolga a hallgatóknak, középiskolai diákoknak, aki nélkül nem élet, az élet. Csakhogy a döntést kommunikáló bábok nem Kemény Henrik, hanem Orbán Viktor kezén voltak, vannak, és a bábszíndarab forgatókönyvírója-rendezője is ő maga. És, hogy az egész, csupán egy konspiráció, ezt tudják jól a diákok is.
Egy hete a kormány még nem értette a problémát, sőt a diákhitel a világ legkézenfekvőbb megoldásaként került felszínre, a költségtérítés kapcsán. Mára ez a lehetőség a diákok eladósodásaként egy üldözendő jövőkép, ami igencsak hiteltelenül hangzik Orbán, és kormánya szájából. A diákság nem is nagyon hisz neki, amire mellesleg igencsak rászolgált. Mert ugye a probléma kapcsán a hallgatók olyan szervezetével egyeztetni (fidelitas), akiknek eszükbe nem jutna ellentmondani példaképüknek, igen visszásnak tűnik, ráadásul kommandósok által védve részt venni egy kocsmai beszélgetésen, igen szánalmas képet fest, nem csak a helyzet kezeléséről, de Orbán Viktorról is.
Úgy tűnik, a Fidesz frakcióban nincs egyetlen jóérzésű, és a véleményéért kiállni merő ember sem, hiszen azokon a kósza híreken kívül, hogy nem mindenki ért egyet bizonyos intézkedésekkel, egyetlen nevesíthető felszólalás sem hangzott el, az elmúlt két évben. Pedig ezeket az embereket nem Orbán nevezte ki, hanem a nép választotta meg. Ja, hogy ezt most elfelejtették, és majd csak 2014 tavaszán jut az eszükbe. A választóknak meg talán majd az a négy év jut az eszükbe akkor, főleg, ha nem felejtenek regisztrálni ahhoz, hogy érvényesíthessék alapvető jogaikat.
Az Orbán kormány eddigi intézkedései mind egyféle szondaként működtek, tesztelve a nép tűrőképességét. A diákságnál elszakadt a cérna, amire minden bizonnyal számított is a bölcs vezér, így az elképzelésből kihátrálni sem okoz majd neki komolyabb meghasonulást, hiszen úgy gondolhatja, hogy a megértő vezető képében tetszeleghet. Sőt, populista intézkedésekkel próbál ellensúlyt teremteni, amikor a rezsi 10 százalékos csökkentéséről dönt, ám ebben az esetben éppen a szolgáltatókkal nem egyeztetett.
Ha ma közvélemény kutatást tartanának arról, hogy hányan vannak ebben az országban, akinek a jövőképében az Orbáni (Orwelli) modell a követendő irány, minden bizonnyal a kedves vezető, és falkatársai is nagyon meglepődnének. Nem hisznek a tömegek elégedetlenségében, vagy legalábbis igyekeznek azt saját köreikben elbagatellizálni. Pedig látszik rajtuk, hogy félnek, az önteltség azonban most még mindent felülír, ám eljön az a pont, amikor az egész társadalom egyszerre emeli fel hangját, hogy elég volt. Ekkor bizony a falka fog először a falkavezér ellen fordulni, hogy ki-ki egyéni érdekeinek megfelelően, ismét tőkét kovácsolhasson a pillanatnyi helyzetből, feledtetve választóival az éveken keresztül tartó képmutatást, és a hitszegést.
M. KeleMan
