Az elmúlt napok eseményei egyértelműen bizonyították, hogy ebben az országban az Orbán rezsim cinizmusa, kevély arroganciája, és öntelt, saját tévedhetetlenségébe vetett hite bármire képes. Az a néhány száz, maximum néhány ezer ember, aki a Fidesz holdudvarához tartozik, és aki a 2010-es választásokon még valóban az emberek 2/3-ának bizalmát élvezte, jelen helyzetben is erre az eredményre mutogat vissza, figyelmen kívül hagyva, hogy az akkori választói akarat, a jelenlegi iránytól olyan messze van, mint Makó Tel-Avivtól….ja, vagy talán az nincs is olyan messze. Akkor mondjuk Felcsút Fokvárostól.
A társadalomnak talán egyetlen szegmense sincs, melybe ne állt volna bele valamilyen szinten a jelenleg regnáló, és nemes egyszerűséggel csak Türannosznak nevezhető vezető. Mert ugye azt senki sem gondolja komolyan, hogy a döntések, és az ötletek kollektív bölcsesség alapján születnek. A bábok csupán arra kellenek, hogy a demokrácia látszatát fenntartva bábáskodjanak egy autokrata, és zsarnok vezető álmainak megvalósítása felett. Éppen ezzel saját maguk is fontosnak érezhetik magukat a gépezetben, és az esetleges sértettség, már amennyiben létezik ilyen a Fidesznél, pénzekkel hamar gyógyítható.
A kormány nem érti, mi a problémája az egyetemi ifjúságnak. A kormányszóvivő, karöltve az országgyűlés elnökével azt mondja, hogy a mostani egyetemistákat a bevezetésre kerülő tandíj nem is érinti, hiszen ők már bent vannak az egyetemen. Ja, uraim. akkor önök úgy gondolták, hogy ezt a dolgot a gimnazisták torkán kell csak letolni? Ők pedig nem lesznek elég erősek, és hatékonyak ahhoz, hogy ezt megakadályozzák? Hát úgy tűnik, tévedtek. Mégpedig azért, mert dölyfös kevélykedésükben elfeledkeztek egy alapvető társadalomtudományi tézisről. Nézzenek utána régi tankönyveikben a szolidaritás fogalmának. Tudják, abban a tankönyvben, melyet az ingyenes egyetemi éveik alatt forgattak.
Jelenleg úgy néz ki, hogy patthelyzet alakulhat ki, de a diákság következik a sakkjátékban. Ráadásul a kormány egy hendikeppel kezdte a játszmát, ami a szűk látókörűségük, és önhittségük következménye.
A röghöz kötés még nem érte el azt az ingerküszöböt, ami miatt a diákok az utcára vonultak volna, annak ellenére, hogy ellenezték annak bevezetését. A tandíj bevezetése azonban felszínre hozta ezt az érdeksérelmet is, és jelenleg már ez is a hallgatók követelés listáján van. Tehát, ha Orbán „kedves vezető” arra játszott, hogy a tandíj bevezetése, majd önkritikát gyakorolva, annak visszavonása jó propagandafogás lesz, akkor kissé mellé nyúlt.
Merthogy egy ilyen forgatókönyvet sem szabad teljesen kizárni, hiszen az önkritika mindig plusz népszerűséget jelenthet egy választáson. Az ilyen fordulat egyébként nem lenne szokatlan, hiszen sokan megfeledkeznek arról, hogy a gengszterváltás környékén Orbán vezér még a rossz értelembe vett „magyar liberalizmus” elkötelezett híve volt, sőt jó pár évig a liberális internacionálé egyik alelnökeként is tevékenykedett. Csak ráébredt arra, hogy ebben az országban inkább a népnemzeti érzéseknek van hagyománya, és ezzel az emócióval lehet választást nyerni. Egy kaméleon számára pedig semmiféle morális problémát nem jelent, saját magát szembe köpve, köpönyeget váltani.
A valószínűbb folytatás azonban az, hogy presztízskérdést csinál az elképzeléséből, és apró gesztusokon kívül nem enged a diákság követeléseinek. Erre utaló jel, hogy a 2 százalékos kamatot elengedhetik a diákhitelnél, ami, valljuk be, olyan, mint ha azt mondaná, hogy egye fene, most a vattacukor pálcikájáért nem kell fizetni. Ki hiszi ma el egy Orbán Viktornak, hogy majd amikor az első részletet törleszteni kell, nem talál-e ki valamit a bank, az állam, a NAV, amivel a piaci szint közelébe emelik a kamatokat. Akinek nem jelentett gondot az emberek megtakarításaink erőszakos megszerzése, attól jót nem várhat a társadalom a közép, hosszú távú ígéretek kapcsán sem. Ráadásul a diákhitelek mögött, az állam díszleteit felhasználva, olyan pénzügyi csoportok állnak, melyek nem a jótékonykodástól lettek hatalmi tényezők.
Az egyetemi ifjúság úgy tűnik, hasonlóan a bölcs vezérhez, szintén elkötelezett, és a megfogalmazott követelések mellett talán a végsőkig kitart, ezzel szolidaritást vállalva az új generációval, amit a Fidesz vezére, és bábjai nem értenek. Számukra azonban az összefogás, és a folyamatosság az egyetlen lehetőség, és ezt nem segíti a jelenlegi időjárás, és a közelgő vizsgaidőszak. Talán nem véletlen, a kiszivárogtatás időzítése sem. A helyzet tehát igen bonyolult, és nagyon komoly stratégiai elképzelések mentén is igen nehéz helyzetben vannak a tiltakozó egyetemisták. Jól tudja ezt a kormány, és a kormányfő is, így talán nem is érzik szükségét annak, hogy komolyabb lépéseket tegyenek, hiszen a tegnapi tüntetést a parlament előtt, nem a rendőrök, hanem a mínusz 8 fok oszlatta fel.
Egy dologgal azonban Orbán nem számolt. A gyerekek szüleivel. Ők azok, akik egy ilyen intézkedés miatt végig kell, hogy nézzék, gyermekeik álma hogy hiúsul meg, és ők lehetnek azok, akik sokkal hangosabban követelhetnek, mint néhány ezer srác, és lány a Kossuth téren. Az egyetemi ifjúság elkezdett valamit, ami megváltoztathatja az ország sorsát, ám hathatós segítséget csak a felnőtt társadalom adhat nekik harcukhoz, és ha ezt a segítséget nem kapják meg, azzal a magyar társadalom egésze dugja az Orbán által már elkészített hurokba, önként a fejét.
M. KeleMan
